top of page
plakat_purevoiceakademia.jpg
Kedves leendő Akadémistáink! 

Egy olyan eseménynek álmodtuk meg a Pure Voice Akadémiát, amely mindegyik képzési szintet befogadja, tehát zeneiskolások, konzervatóriumi növendékek, felsőfokon tanulók, illetve a fiatal pályakezdők egy közösségként - egymásnak és egymással alkothatnak. 16 éves kortól várjuk a jelentkezéseket azoktól, akik hivatalos, intézményi énekművész-képzésben vesznek részt.

Kurzusunk a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) támogatásával és a Kamara Akadémia Egyesület segítségével valósulhat meg.


Mi vár rád a kurzuson?

Holisztikus szemléletű pedagógus-csapattal dolgozhatsz olyan szakmai körben, ahol a közösség biztonságának alapjain kibontakozhat saját alkotói egyéniséged.
Egyéni énekórák mellett csoportos színpadtechnikai alkalmakon és Alexander-foglalkozásokon vehetsz részt. Mentálhigiénés előadáson beszélgetünk az előadóművész szakmával járó lehetséges pszichés terhekről, és az azok kezelésével kapcsolatos technikákról, tréningekről. 


Kikkel dolgozhatsz együtt?
(Tanáraink bemutatkozásához kattints a képekre!)

Énekmesterek

Színpadi gyakorlat

gottingerpál10988614_10202681905448943_298117774_o.jpg

Göttinger Pál

Alexander-foglalkozások

12745612_815683135226611_984545857994749616_n_edited.jpg

Kákay Katalin

Korrepetítorok
Jelentkezés

Alap-, közép- és felsőfokú kurzusainkra az alábbi jelentkezési lap kitöltésével tudsz jelentkezni. Kérjük továbbá, hogy készíts el néhány videót, amit YouTube-on keresztül oszthatsz meg velünk (választhatod a nem nyilvános megosztási lehetőséget is). Alapfokon két különböző stílusú dal, középfokon két különböző stílusú darab, amiből legalább egy dal, felsőfokon legalább egy ária felvételének beküldését kérjük a jelentkezőktől. Mindenkitől kérünk egy motivációs videót is, amiben pár percben bemutatkozik (mióta tanulsz zenét, mit jelent számodra, milyen céljaid vannak a zenével kapcsolatban, mit vársz ettől a kurzustól, önmagadtól, és bármilyen egyéb tudnivaló rólad, amit fontosnak tartasz megosztani velünk). A felsőfokú kurzusra jelentkezők, kérjük, hogy szakmai önéletrajzukat is csatolják!

A kurzus díja 75 000 Ft, melynek befizetése a jelentkezés pozitív elbírálása után lesz esedékes, e-mailben minden szükséges információt megküldünk majd. 

A jelentkezéseket a purevoiceacademy@gmail.com címre várjuk. Jelentkezési határidő: 2022 május 30.

Jelentkezési lapok

Alapfok


Középfok


Felsőfok

©2022 Emőke Baráth

  • Instagram
  • Facebook
bottom of page